9. fejezet

Untouchable – 9. fejezet

- Öhm… – pislogtam Hong Kira. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen választ kellene adnom, vad, belső harc dúlt bennem. Nem akartam egyik srácot sem megsérteni, ezért tétováztam, de aztán eszembe jutott, hogy végül is Jung Shint nem érdeklem. Egész reggel kerülte a tekintetem és beszélni sem akart velem, akkor miért is zavarná, ha Hong Kival tölteném az estém? – Természetesen! – mosolyogtam a srácra, aki erre átkarolt és a lift felé húzott boldogan, ami időközben leért.

Jung Shin lépett be utoljára, akkorra már megnyomtam a harmadik és a negyedik szint gombját. Hong Ki keze még mindig a vállamon pihent és veszélyesen közel volt az arca hozzám, természetesen erőteljesen vigyorgott rám. Kezdtem zavarban érezni magam, és el is vörösödtem.

- Hong Ki… - húzódtam el óvatosan. De mielőtt folytathattam volna, kinyílt a liftajtó és ő hevesen integetve kiszállt.

Amint kettesben maradtunk Jung Shinnel, hirtelen fagyossá vált a levegő és bár nem tartott sokáig az út a harmadik és a negyedik között, számomra végtelen hosszúnak tűnt. Nem tudtam felfogni, miért vágott olyan arcot, ha nem is érdeklem, mikor meghallotta Hong Ki szavait. Ez a srác az őrületbe kergetett a viselkedésével, soha nem tudtam kiszámítani, hogy mikor bukkan fel és nyűgőz le, vagy épp veszi el minden életkedvem.

Én léptem ki először, egy pillanatra olyan érzés fogott el, mintha egy hosszú fulladozás után vehettem volna újra levegőt. A lépteim lassúak voltak, pedig legszívesebben berohantam volna az irodámba.

- Szia! – suttogtam, mikor elértem a megfelelő ajtót és meg sem várva a válaszát, beléptem. Mikor végre egyedül maradtam, fellélegeztem és leroskadtam az asztal mellé. Miért éreztem így magam, mikor semmi közöm nem volt a sráchoz? Miért volt bűntudatom Jung Shin felé? Na, és miért büntet a sors? Mit követhettem el előző életemben, hogy ennyire zűrzavaros minden? Ah…

Beletemetkeztem a munkába, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy rengeteg papír várt az asztalomon. Holnap kezdődtek a fotózások, azután a forgatások, majd végül a lemezbemutatás és a promotálás. Nagyon sok papírmunkával és természetesen sok stresszel járt, de nagyon vártam, hogy mit gondolnak majd a rajongók. Kezdtem úgy érezni, hogy én jobban izgulok, mint a srácok.

Ebédidőben sem pihentem, legfőképp azért, mert nem volt erőm felállni, de találkozni sem volt kedvem senkivel. Nem sokkal később kopogtattak az ajtómon.

- Szabad! – szóltam ki. Elsőnek egy váll jelent meg, majd egy mosolygós, pirospozsgás arc. – Ah, Jae Jin! Hát te? – mosolyogtam és letettem a tollat a kezemből.

- Gondoltam, benézek – lépett beljebb és becsukta az ajtót, majd előhúzott a háta mögül egy zacskót.

- És ez? – kérdeztem nagyokat pislogva.

- Bűntudatom volt – ült le velem szemben. – Tegnap csúnyán leráztalak – vágott nagyon aranyos arcot.

- Nem fontos! – legyintettem.

- Akkor együnk! – mosolygott, majd kivette a két dobozt és üdítőt a zacskóból, én addig félreraktam a papírokat, hogy jobban elférjünk.

- Köszönöm! – mosolyogtam rá, mikor nekifogtunk.

- Ez csak természetes! – rágcsált egy darab csirkét olyan hévvel, mintha egy hete nem evett volna már. – De mondd csak, mit szerettél volna megbeszélni?

- Nos… - sóhajtottam nagyot. – Hong Ki randira hívott. – Magam is meglepődtem rajta, hogy milyen egyszerűen kimondtam. Kezdtem azt hinni, hogy valamiért már nem is hoz annyira lázba a dolog.

- MI? – kerekedtek el Jae Jin szemei és félrenyelt egy falatot, mire erős köhécselésbe kezdett. Azonnal felpattantam és próbáltam segíteni neki, de jobban lett, amint ivott egy picit.

- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.

- Már igen – bólintott, mire visszaültem a helyemre és folytattam az evést. – De ez komoly? Tényleg elhívott? – helyeseltem, majd elmeséltem neki a történteket, persze kihagyva a múlt éjszakát és Jung Shint. – Nem semmi! Úgy örülök, hogy végre a sarkára állt.  – mosolygott.

- Én is – bólintottam, mire összeszűkített szemekkel nézett rám. – Mi az?

- Tudod, valami megváltozott. Az a Min Hee, akit eddig ismertem, most annyira izgulna, hogy azt se tudná, mit tegyen. Tanácsokat kérne, de te teljesen higgadt vagy. Csak nem kihabarodtál belőle?

- Mi? – pislogtam nagyokat és azonnal tiltakozni kezdtem. – Nem, nem! Szó sincs ilyesmiről – mosolyogtam.

- Akkor jó – bólintott. – Már azt hittem, hogy belezúgtál Jung Shinbe – majdnem a torkomon akadt a falat, hasonlóan, mint neki, de az utolsó pillanatban mégis sikerült lenyelnem. Próbáltam higgadtan nézni rá.

- Honnan veszel ilyen baromságokat? – legyintettem és nevettem fel. De rájöttem, hogy nagyon erőltetettre sikerült az egész, ezért elszégyelltem magam és lesütöttem a szemem.

- Csak hallottam, hogy sokat lógsz vele. Mondjuk ezt megértem, én is kedvelem. Jó barátok vagyunk –vont vállat.

- Igen, számomra is az – bólintottam. Csak azt nem érettem, hogy miért fáj ezt kimondani. Jung Shin egy jó barát volt számomra, nem? Pontosan tudtam a választ, de nem akartam még elfogadni.

- Akkor jó! De most mennem kell, sajnos – nézett az órájára és szedte össze az asztalról az üres műanyagokat. -,de holnap várom az élménybeszámolót! Sok sikert a randihoz! Ha ilyen csinosan mész, biztosan sikered lesz! Szia! – integetett és magamra hagyott.

Nagyot sóhajtva néztem a fiú után. Ennyire érezhetően nem tudok lelkesedni Hong Ki iránt? Hisz annyira tetszett a srác és persze most is tetszik, de akkor mégis miért? A szívem ennyire kiszámíthatatlan lenne? Próbáltam felidézni a kedves emlékeim vele és ezek észhez térítettek. Még ha éreztem is valamit Jung Shin iránt, ő irántam semmit sem érez, az a csók csak egy egyszerű tévedés volt a részéről, nem? Ideje volt arra koncentrálnom, akit érdekeltem is.

Nem sokkal kettő után rezgett a telefonom, érdeklődve oldottam fel a zárat rajta, és elolvastam a bejövő üzenetet. Csupán ennyi állt benne: Gyönyörű vagy ma. Az arcomon óriási mosoly terült el, nagyon meghatott és zavarba ejtett ez a kis figyelmesség Hong Kitól. Ez csak megerősítette bennem a dolgot, hogy rá kell koncentrálnom.

Mikor négykor végeztem, még beugrottam a főnökhöz és odaadtam pár papírt, amit kért. Egész vidáman sétáltam a lifthez és hívtam azt. Annyira nem fájt a lábam és csak reménykedni tudtam, hogy időben leérek, mert ha futnom kellett volna, az már igencsak megviselt volna ebben a cipőben. A lift kattanva nyílt, beléptem és üdvözöltem a bent lévőket. Nyugodtan sétáltam ki és köszöntem el az őröktől. Viszonylag jó idő alatt elértem a megállót, így nem kellett megerőltetni a lábam.

Furcsa érzés fogott el, éreztem magamon a pasik tekintetét, ami zavarba ejtett. Igaz, ritkán öltöztem így, de nem hiszem, hogy most annyira jól néztem volna ki, hogy ennyire bámulniuk kelljen. Mindig is utáltam az ilyesmit. Szerencsére nemsokára megérkezett a busz és már nem kellett ezen törnöm a fejem, ülőhelyem is akadt.

Kicsit fárasztó volt a séta és arra gondoltam, hogy mennyivel kellemesebb volt, mikor Jung Shin hozott haza, de elhessegettem ezt a gondolatot.

Mikor megláttam a kint lógó ruháim, nagyot sóhajtottam és megráztam a fejem. Napközben igazán jó idő volt, de sajnos annyira eláztak, hogy még nagyon messze álltak attól, hogy szárazak legyenek. Gondolkodtam, hogy újra mossam-e őket, de nem láttam sok értelmét a dolognak, meg aztán kedvem sem volt.

Miután összeütöttem egy kis ennivalót, elmentem fürödni és hosszasan áztattam magam. Azon gondolkodtam közben, hogy mit kéne felvennem, hisz filmezni hívott meg, csak nem mehetek olyan ruhában, mint ami ma volt rajtam, mégis csinos akartam lenni. Megmostam a hajam és az arcomra is feltettem egy maszkot. Egy kicsit rendet raktam, míg a maszk fent volt, majd beszárítottam a hajam.

Elindítottam a telefonomon a lejátszási listát és nekiálltam kitalálni, mit is vegyek fel. Valami kényelmes, de mégis csinos dologra gondoltam. Az is felötlött bennem, hogy vajon Hong Ki mit vár, hogy ott alszom majd? Azt nem igazán akartam így első randi keretében. Végül egy fél óra válogatás után, az egyik kedvenc fekete farmerom vettem fel és egy cicás felsőt, ami erősen rám tapadt. Kisminkeltem magam és a hajam is beállítottam.

Az óra hatot mutatott és én egyre feszültebb voltam. Az egy dolog, hogy tegnapra hetet beszéltünk meg, de azt nem mondta, hogy ma mikor jön értem, vagy hogy egyáltalán jön-e. Nem sokkal később csörögni kezdett a telefonom, rögtön odaugrottam és egy nagy levegő után felvettem.

- Halló? – szóltam bele bátortalanul, ugyanis nem igazán néztem meg, hogy ki hív.

- Szia, Min Hee! Lent várlak, ugye nem jöttem korán? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Persze, hogy nem! Mindjárt lent vagyok – nyomtam ki és igyekeztem összeszedni magam.

Belenéztem még egyszer a tükörbe, összeszedtem a táskámba, ami kellhet és felvettem a cipőm. Bezártam a lakást, közben felnéztem az égre. Tiszta volt szerencsére, így nyugodtan hagytam itt a ruhákat.

Már messziről kiszúrtam és integettem neki. Úgy mosolygott, akár egy angyal. Próbáltam minden erőmmel rákoncentrálni és elhatároztam, hogy eszembe sem fog jutni a másik srác.

- Szia! – köszöntem beharapva az alsó ajkam.

- Szia! – lépett közel és egy puszit nyomott az arcomra. Nagy szemekkel néztem rá. Éreztem, ahogyan az ajkai nyomán égni kezd az arcom. – Aranyos vagy, mikor zavarba jössz! – mosolygott, mire nagyot dobbant a szívem. Egy év elfojtott szerelem nem tűnhetett el csak úgy, ezt ez is jól bizonyította. Kinek is van szüksége… Mindegy is.

- Induljunk! – csak bólintott és a kocsihoz mentünk és beszálltunk.

- Nem tudtam, hogy mit szeretnél megnézni, ezért több lehetőség is van. Majd választunk, rendben? – kérdezte, mikor már kikanyarodott az utcából.

- Persze – bólintottam.

Az út többi része néma, zavart csendben telt. Alig vártam, hogy megérkezzünk. A gyomrom szinte liftezett az izgatottságtól és úgy éreztem, hogy ez így helyes. Eddig is így kellett volna éreznem.

Hong Ki nagyon kellemes környéken lakott, Szöül egyik csendesebb részén, ugyanis utálta, ha megzavarják a gyakorlás közben. A háza elképesztő volt már kívülről is, de mit is vártam, hisz nagy sztár volt. Már a formái sem voltak hétköznapiak, ami miatt felettébb illett a sráchoz. Beírta a kódot, majd maga elé engedett. Az előszobában levettem a cipőm és bentebb léptem.

- Hű! - néztem körül a nagy nappaliban. Egy óriási ablak volt pont velem szemben, azonban most a mélyzöld függöny takarta. Itt is elengedhetetlen volt az óriási tévé, de játékkonzolok, kontrollerek, a tévés szekrényben pedig rengeteg játék és film hevert. Egész hangfal rendszer volt kiépítve. A kanapé óriási és fehér volt és szörnyen kényelmesnek nézett ki. A tévé és a kanapé között egy üvegasztal helyezkedett el, amin pár zacskó chips és pár üveg üdítő, sör és soju sorakozott. A padlót szőnyeg borította, a falakon egy csomó festmény és poszter lógott, olyan Hong Kis stílusban. – Szép otthonod van! – mosolyogtam rá.

- Ez csak természetes! – nevetett, mire meglöktem a vállát. – Na, még ki is takarítottam, hogy mikorra jössz, rend legyen!

- A saját két kezeddel? – vontam fel a szemöldököm.

- Persze! – húzta ki magát.

- Ügyes vagy! – veregettem meg a vállát. Csak legyintett, majd leroskadt a kanapéra és szétterült.

Megráztam a fejem, ez a srác soha nem fog változni, bár nem is szerettem volna, hogy azt tegye.

- Na, gyere már! – intett, mire lehuppantam mellé. – Akkor milyen filmet nézzünk?

- Hm, nem tudom – vontam vállat.

- Mindenekelőtt éhes vagy? Mert akkor rendelek valamit.

- Nem igazán - ráztam meg a fejem.

- De ha az lennél, szólj! – mosolygott. – Most én sem vagyok tulajdonképpen az. Na, de ezek vannak! – állt fel és hozott oda egy dobozt.

Nekiálltunk válogatni, de nem volt egyszerű megegyezni, mert ami nekem tetszett, az neki nem és fordítva. Végül a Jégkorszakban egyeztünk meg, bár már mindketten láttuk párszor, de megunhatatlan volt, így elkezdtük nézni. Szinte úgy éreztem magam, mintha moziban lettem volna, legalábbis a hangzás és a kép elég durva volt.

Ahogy telt az idő, elkezdtünk chipset rágcsálni és sörözni. Jókat nevettünk a mesén és egy ideig úgy éreztem, hogy nem is randi ez az egész, de akkor közelebb húzódott és átkarolt, én pedig rádőltem. Mire véget ért a film, legalább három sört megittam és kezdtem is érezni a hatását. Egy vészharang azt zúgta a fejemben, hogy most kéne abbahagyni, hisz tegnap is így kezdődött, de végül is ez más helyzet volt.

- Tetszett? – fordult felém, csak bólintottam. – Örülök, hogy átjöttél! – kezdte el simogatni a hajam.

- Én is! – mosolyogtam rá.

- Szeretnél… - fordult el.

- Mit? – pislogtam rá.

- Semmit… - rázta meg a fejét.

- Na, ne csináld ezt! – fordítottam magam felé teljesen. Láttam rajta a tétovázást és a zavart, többször megnyalta az ajkát, mielőtt megszólalt.

- Lennél a barátnőm? – kérdezte halkan. Elakadt a lélegzetem, nem hittem, hogy ezt fogja mondani. Már jó ideje sóvárogtam utána, erre egyszer csak előjön a randival és most meg ezzel. Persze, nem most ismerkedtünk meg, így nem volt korai a kérdése, mégis annyira szíven ütött. Úgy éreztem, hogy a szívem ki akar ugrani a helyéről. Mi lenne a helyénvaló? – ez kattogott a fejemben. Bár megfogadtam, hogy nem gondolok rá, de egy pillanatra mégis eszembe jutott Jung Shin. Nem tudtam tisztázni, mit érzek iránta, talán jobb lett volna teljesen elfelejteni őt. Úgysem érez irántam semmit, ugye? Ugye?

- Leszek – bólintottam végül. A szemei tányér méretűre nőttek és édes mosoly terült el az arcán. Hirtelen megölelt, amire nagyon zavarba éreztem magam. Még soha nem voltam ilyen közel hozzá. Lassan hátrébb elemelte a fejét és egyenesen a szemembe nézett. A gyengéd mosoly nem tűnt el az ajkairól és óvatosan közeledni kezdett felém.

Lehunytam a szemem és úgy vártam, hogy szánk találkozzon. Elsőnek csak egy pillanatig tartott az egész, majd újra odahajolt és mohón falta az ajkaim. A csókja tele volt szenvedéllyel és tűzzel. A gyomromba visszatért az a furcsa érzés és mellkasom is szorítani kezdte valami. Az egész annyira jó volt, mégis egy apró, eldugott részem azt suttogta, hogy ez nem az igazi, de ezt a részem inkább elküldtem egy melegebb éghajlatra…