14. fejezet

Untouchable - 14. fejezet

- Nem sajnálom! – ezekkel a szavakkal hagyott ott. Fel sem fogtam teljesen, hogy mit akar ezzel mondani. Ha nem lett volna elég az összezavarodott szívem, akkor ott volt még az a kis incidens Seol Hyunnal, ami szintén mély nyomokat hagyott bennem.

Tudtam, hogy nem tölthetem az éjszaka hátralévő részét a mosdóban, mégis nagyon nehezen vettem rá magam, hogy kimenjek. A lépteim bizonytalanok voltak és csak részben azért, mert megittam jó pár pohárral. A buli még javában folyt, mikor beléptem az ajtón és tanácstalanul körbenéztem. Azonnal az egyik asztalhoz mentem és lehúztam a legközelebb lévő pohár tartalmát, ami csípett rendesen. Persze, jól tudtam, hogy ez nem megoldás semmire sem, de el akartam felejteni, ami történt. Még ha a felejtés nem is mentett fel a bűn alól.

Egy kis friss levegő… Erre volt most szükségem, ezért elindultam kifelé. Szédültem kissé, ezért faltól falig közlekedtem, még szerencse, hogy nem buktam orra. A kinti levegő közel sem volt olyan felfrissítő, mint ahogy azt én elképzeltem, de jobb volt, mint bent. Nekidőltem az épület falának és próbáltam magam elé összpontosítani.

Hirtelen mellém lépett egy számomra ismeretlen férfi a homályból. Nem volt színész, se zenész, legalábbis még soha nem láttam. Mondjuk, az sem volt biztos, hogy a bulira jött.

- Ezt kóstold meg! – szólt hozzám közvetlen hangnemben és felém nyújtott egy poharat. Egy ideig vacilláltam, hogy mit tegyek, de végül elvettem és magamba döntöttem az italt. Nagyon sok íz keveredett benne és meg is köhögtetett egy picit. Valóban nagyon erős volt, hamarosan szédülni is kezdtem. Ekkor eszméltem fel, hogy milyen nagy baromságot csináltam, hisz egy ismeretlen pasitól fogadtam el italt, akár drog is lehetett benne. Még egy idióta sem csinálna ilyet, én mégis megtettem! A férfi közelebb lépett és a fülemhez hajolt, miközben átölelte a vállam. – Gyere velem… - súgta a fülembe. A fények összemosódtak a sötétséggel, egyre bizonytalanabbul tartottam magam.

Nem akartam elmenni ezzel az alakkal, de magával húzott és nem tudtam ellenkezni. Meg akartam szólalni, de a kiszáradt ajkaim nem nyíltak szóra.

Hirtelen álltunk meg és nem sokkal később egy másik férfi karjaiban találtam magam.

- Mégis mit akarsz a barátnőmtől? – kérdezte feszült hangon Jung Shin. Ha nem lett volna minden olyan homályos előttem, akkor szívesen megnéztem volna az arcát is, ahogy kiejti ezeket a szavakat. A szívem kihagyott egy ütemet, hisz a barátnőjének hívott. A férfi, akit szerettem, ezzel illetett, el sem tudtam hinni. De ami az adott pillanatban jobban foglalkoztatott, hogy mit reagál az idegen. Fújtatott egy nagyot és motyogva elsétált mellettünk.

- Lesz még alkalom... és akkor… - csupán ennyit vettem ki az összemosódó szavai közül, de ijedten néztem fel Jung Shinra. Akármennyire koncentráltam, nem tudtam kivenni az arcát, a fejem hátrafelé hanyatlott, közben szörnyen zúgott a fülem.

- Én… nem… én… - suttogtam, majd zuhanni kezdtem.

***

Villámcsapásszerűen ért a reggel, a szemeim hirtelen nyíltak ki. Beletellett egy kis időbe, míg felfogtam, hogy egy ágyban fekszem. Vettem egy nagy levegőt, majd körülnéztem. A szám szinte porzott, ölni tudtam volna egy pohár vízért. Időközönként szúró fájdalom hasított bele a fejembe.

Próbáltam rájönni, hol lehetek, de nem igazán sikerült. Nem otthon és nem kórházban, ebben biztos voltam, de tovább nem jutottam. A berendezés semmiről sem árulkodott, semmiféle személyes tárgy nem volt a helyiségben. Bármennyire is erőlködtem, nem tudtam visszaemlékezni az előző estére, mintha köd lepte volna be az egészet. Valami történhetett, hisz ennyire soha nem ütöttem még ki magam. Csak egyre több kérdés lett, ahogy törtem a fejem, mégsem tudtam egyikre sem választ adni.

Feltornáztam magam ülő helyzetbe, amitől megszédültem, ezért vártam egy kicsit, mielőtt lelöktem magamról a takarót és kimásztam az ágyból. Egy bő nadrágot és pólót viseltem, amik egyértelműen nem az enyémek voltak. A lépteim nehézkésre és bizonytalanra sikerültek, de végül elkászálódtam az ajtóig. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt a kilincsre csúsztattam volna a kezem, majd kinyitottam volna.

Hangok ütötték meg a fülem, valószínűleg a tévé szólt. A folyosó, ahová kilyukadtam, szintén ismeretlen volt számomra, ezért folytattam a felderítést. Volt pár ajtó a baloldalon, de én valami nappalifélét kerestem és leginkább a tulajdonosát ennek a helynek. A folyosó két irányban folytatódott, de jobbra fordultam. Az ablakokon kellemes napfény szűrődött be, de túl magasan voltak ahhoz, hogy kinézhessek rajtuk. A folyosó egy nagy lépcsőbe torkollott, ami egy nagyon elegáns nappaliba vezetett.

Óvatosan sétáltam le, fogva a korlátot, nehogy megbotoljak, mert nem sok erő volt még bennem. Nagy szemmel néztem körül, minden annyira gyönyörű volt itt, a festmények, a bútorok, egyszerűen lenyűgözött az egész.

- Mit keres itt, kisasszony? – hallottam meg a hátam mögül és amilyen gyorsan csak tudtam, megfordultam. Nagyokat pislogva néztem a szolgálólányt, aki kétségbeesett arckifejezéssel meredt rám. – Magának még feküdni kéne! Az elnök nagyon mérges lesz, ha meg tudja, hogy…

- Hol vagyok? – nyögtem ki nagy nehezen.

- Nem tudja? Az még is, hogy lehet…? - motyogta. – Mindegy is, üljön le, kérem! Mindjárt szólok az elnök úrnak! – csak bólintottam, majd az egyik kényelmesnek tűnő fotelben foglaltam helyet.

Míg várakoztam volt időm jól körbenézni, tényleg annyira otthonos volt ez a hely és irigykedtem arra, aki megengedhette magának, hogy ilyen helyen éljen.

- Még feküdnöd kéne, Min Hee! – hallottam meg az ismerős, rosszalló hangot. Egy halvány mosollyal fordultam a lépcsőn lefelé igyekvő bátyám felé. Szóval ez az ő háza, nyugodtam meg. – Jobban vagy már? – ért mellém, mire felemelkedtem. A homlokomra tette a kezét, majd egy kis idő után, megnyugodva bólintott. – Nincs lázad, hála az égnek.

- Annyi kérdésem van… - sóhajtottam. -, de jól esne valami innivaló.

- Persze, mindjárt kapsz. Ha Rin! – szólt ki, mire a szolgáló lány eltűnt pár pillanatra, majd megjelent egy pohár vízzel a kezében[E1] . Mint aki az utóbbi napjait a sivatagban töltötte, úgy ittam a frissítő folyadékot. Semmi más nem eshetett volna olyan jól most, mint ez. Aztán leültünk vissza szemben a bátyámmal, mikor pedig a lány kiment, feltettem az első kérdésem.

- Mit történt? Arra emlékszem, hogy elmentem bulizni, egy ideig meg is vannak nagyjából az események, de egy ponttól kezdve egyszerűen semmire sem emlékszem.

- Hogy pontosan mi történt, azt én sem tudom - kezdett bele. – Olyan éjfél-egy óra tájt értesítést kaptam, hogy összeestél. Valami ismeretlen italt adtak neked és attól lettél rosszul. Természetesen rögtön érted mentem és kihívtam a személyi orvosom, aki megvizsgált. Azt mondta, valamiféle drog lehetett az italodban, de most is elemzik a vett mintákat és azonnal értesít, ha van eredmény. A fiú, aki ott volt veled, azt mondta, hogy egy magas, fekete hajú férfi környékezett meg, aki nem volt a társaság része, de ennél pontosabb leírást ő sem tudott adni. Egyébként azóta hívott is, hogy érdeklődjön rólad. Csak nem ő az udvarlód?

- Hong Ki? – kérdeztem halkan. Még nem tudtam teljesen feldolgozni, amit mondott. Hogy keveredtem én ilyesmibe? Mi okból ittam abból a pohárból és miért pont engem szúrt ki az az alak? Valószínűleg ez okozta, hogy nem emlékeztem semmire se szinte.

- Nem – rázta meg a fejét, mire nagyokat pislogva néztem rá. Akkor…? – Úgy mutatkozott be, hogy Lee Jung Shin – a név hallatára akaratlanul is megborzongtam. –, de most nem is ez a lényeg. Jobban kell vigyáznod magadra! Nem engedhetem meg, hogy még egy ilyen történjen, ezért úgy döntöttem, hogy ide kell költöznöd. Nem kell foglalkoznod a cuccaiddal, majd az embereim elhoznak mindent és persze, ha bármire szükséged van, szólj! Én nem tudlak elkísérni vásárolni, de majd valamelyik titkárom megteszi ezt. Rendben? – csak bólintottam.

Kicsit túlzásnak véltem ezt az egészet, hisz ilyen bárkivel megeshetett, de most valamiért ez biztonságérzetet adott, ezért nem ellenkeztem.

- Munkába is elvisznek majd, egyszerűbb lesz, mint buszozni. Most mennem kell – állt fel hirtelen. -, de vacsoránál találkozunk. Addig pedig, kérlek, pihenj! Ha Rin, gyere, kísérd fel!

- Igenis! - jelent meg az előbbi lány és karon fogva vezetni kezdett. Mondani sem volt időm semmit, bár annyira gyengének éreztem magam, hogy inkább csak beletörődtem a helyzetbe.

Az ágyban még sokáig gondolkodtam, próbáltam feldolgozni az új információkat és megérteni a bátyám reakcióját. Elhiszem, hogy aggódik, de valami nem volt teljesen rendben, ebben biztos voltam. Mintha féltett volna valamitől… Bár már elvesztett egyszer, ezért az is benne volt a pakliban, hogy csak nem akarja, hogy újra megtörténjen.

Jung Shinen is elmélkedtem egy ideig. Mit keresett ő mellettem, mikor ez történt? Azt mondta a bátyám, hogy érdeklődött is, hogy mi van velem. Ez mind szép és jó volt, de mi volt Hong Kival? Ő nem keresett egyszer sem? Vagy talán nem tudja, mi történt? Elhatároztam, hogy egy kis pihenés után valamiképp felhívom. Ezért is akartam volna visszakapni a saját telefonom, hisz abban volt a száma, de anélkül nem igazán tudtam értesíteni.

Mikor már elviselhetetlennek éreztem a gondolatokat, lehunytam a szemem és hagytam, hogy elnyeljen az álom, aminek nem volt nehéz dolga.

***

Jó pár órát aludhattam, de mikor kinyitottam a szemem, már sokkal jobban éreztem magam. Az ágyból kiszállás művelete is sokkal könnyebben ment, sőt, míg a lépcsőn sétáltam lefelé a gyomrom is korogni kezdett.

Nem volt nehéz szerencsére megtalálnom az ebédlőt, csak az orrom után kellett mennem. Ahogy beléptem, szinte tátva maradt a szám. Egy óriási, körülbelül 12 személyes asztal végén volt megterítve két személyre, de hihetetlen mennyiségű étellel. A gyomrom szinte rögtön összeszorult és ételért kiáltott. Közelebb mentem és leültem az egyik székre. Nem mertem hozzányúlni semmihez és csak reménykedni tudtam, hogy nemsokára megérkezik a bátyám. Nagyon nehéz volt visszafognom magam.

- Kisasszony, hát itt van! Tessék csak enni, mielőtt kihűl! – lépett be egy idősebb nő.

- De Ahjumma, a bátyám…

- Ő nemrég hazaszólt, hogy késni fog, szóval nyugodtan fogjon bele! Ha rá várna, talán itt őszülne meg.

- Akkor… - bólintottam és elkezdtem szedni magamnak. – Ahjumma! – fordultam a szolgáló felé hirtelen. – Kérem, egyen velem!

- Oh, miket nem mond, kisasszony! Azt nem lehet! – rázta hevesen a fejét.

- Dehogynem! – próbáltam meggyőzően mosolyogni rá. – Kérem! Nem szeretek egyedül enni. Nem fog híre menni és amúgy is megvédem, csak kérem egyen velem!

- De csak mert ennyire szeretné… - foglalt helyet félénken.

Hosszasan beszélgettünk vacsora közben, kifaggattam a bátyám szokásairól. Kérdeztem a szüleinkről is, hogy milyenek voltak, mert időközben kiderült, hogy nem sokkal azután került ide, hogy én eltűntem.

- Hát ez nagyon finom volt, Ahjumma! – mosolyogtam rá. Valóban jól laktam, nagyon rég ettem már ilyen finom, házi kosztot. – De mondja csak, nem tudja, hogy a holmim hová tették? Szeretném megkapni a telefonom.

- De! Menjen nyugodtan fel a szobába és felviszem Önnek – pattant fel rögtön.

- Köszönöm – hajtottam meg picit a fejem és elindultam vissza. Hihetetlen jó érzés volt jóllakottnak lenni, bár nem mondtam volna, hogy teljesen rendbe jöttem. Felmásztam az emeletre és egy kis szerencsétlenkedés után megtaláltam a szobát.

Nem kellett sokat várnom és megjelent a szolgáló a táskámmal, amit magammal vittem a bulira.

- Köszönöm! - könnyebbültem meg, hogy végre a kezemben tarthatom a mobilom.

- A fürdő az első ajtó balra, a mosdó pedig a második – mosolygott rám. – Akkor én megyek, kisasszony! – hajolt meg és magamra hagyott.

Izgulva halásztam elő a telefonom és oldottam fel a zárat. Mikor megláttam a nem fogadott hívás ikonját, rögtön hevesen kezdett verni a szívem, de ahogy megláttam a listát, nagyon meglepődtem. Volt nyolc hívás Jung Shintól, egy Yong Hwatól és egy Jae Jintől, de semmi több. Hong Ki neve még csak véletlenül sem szerepelt a listán. Nem tudtam, hogy mi oka lehetett. Megijedtem, hogy talán vele is történt valami és azért nem hívott, ezért remegő kézzel tárcsáztam.

Hosszasan csöngött, de nem vette fel. Megpróbáltam újra, de megint nem reagált. A harmadik hívásom kinyomta és ekkor még jobban kétségbeestem, hogy vajon mi lehet vele. A negyedik hívásom hamar válaszra talált.

- Hagyj békén! – szólt bele éles hangnemben és újból kinyomta a telefont. Tágra nyílt szemekkel néztem magam elé. Ez azt jelentette, hogy direkt nem keresett, nem volt rám kíváncsi. Mi történhetett azon az estén? Tettem volna valamit, ami miatt ennyire megutált? Elképzelni sem tudtam.

Gyorsan tárcsáztam Jung Shint, mert úgy éreztem, hogy csak tőle kaphatok válaszokat.

- Min Hee? – vette fel szinte azonnal. Kicsit fájt, hogy ezt a reakciót Hong Kitól kellett volna megkapnom, viszont nagyon jólesett, hogy Jung Shin ennyire aggódott értem.

- Én vagyok az, igen. Mondd, mi történt tegnap? Hong Ki nem hajlandó beszélni velem és…

 - Mindenekelőtt azt mondd meg, hogy vagy! – vágott a szavamba.

- Jól – nyögtem.

- Figyelj, senki nem tudja, hogy mi történt veled az este rajtam kívül, ezért nem is kerestek. Jobbnak láttuk így a bátyáddal. Az, hogy Hong Ki miért ilyen… Hah… - sóhajtott bele a telefonba és némi szünetet tartott. – Holnap találkozzunk azon a helyen, ahol leveseztünk és mindent elmondok. Addig pihenj! – tette le.

Meredten bámultam egy ideig magam elé, nem értettem, hogy miért nem mondta el most a dolgot, de balsejtelmem volt. Nem akartam találgatni, fáradt voltam hozzá és bármennyire is gyötört a kíváncsiság, erőt vettem magamon és inkább elmentem fürödni. Általában szerettem sokáig áztatni magam, de most csak gyorsan előkészültem az alváshoz.

Nehezen hunytam le a szemem és az idegesség miatt nem volt könnyű elszundítani, nagyon vártam a holnapot. Választ akartam kapni a kérdéseimre minél hamarabb.

13. fejezet

Untouchable - 13. fejezet

- Valóban kedvelsz engem? – tettem fel a kérdést, ami egy ideje érlelődött bennem. Még ha csókolt is, ölelt is, mindig ott volt bennem, hogy nem vagyok elég jó neki. Ezért hát, remegő szívvel vártam a válaszát…

- Min Hee – húzott fel magához és egyenesen a szemembe nézett. –, én… - de mielőtt befejezhette volna, kinyílt az ajtó és besétált az a négy srác, akit mostanában annyira hiányoltam.

- Oh, csak nem megzavartunk valamit? – kérdezte nagy vigyorral az arcán Jae Jin.

- Nem – sóhajtott fel Hong Ki és egy kicsit távolabb lépett tőlem, de a derekamon hagyta a kezét. Apró gesztus volt, mégis jólesett, ha már a válaszát nem hallhattam.

- Hogy-hogy ilyen hamar itt vagytok? Még nincs itt senki – kérdeztem.

- Ti itt vagytok, szóval az, hogy nincs itt senki, nem korrekt.– vont vállat Jong Hoon, mire összeszűkített szemekkel néztem rá.

- Te soha nem változol, ugye?

- Na, tudod, hogy szeretek csipkelődni – vigyorgott, mire legyintettem. Mindig volt valami megjegyzése számomra, de egészen megfeledkeztem erről, ahogyan elkerültem a csapattól.

- Jó titeket látni! – sóhajtottam végül és odamentem, hogy megöleljek sorban mindenkit. Jong Hoon még kapott egy csúnya pillantást is tőlem, de azért végül őt is megszorongattam.

A nagy asztal mellett álltunk meg, mert a kis asztaloknál nem fértünk volna el mind, majd elkezdtünk beszélgetni. Megkértem őket, hogy meséljék el, miként telnek a napjaik nélkülem. Tényleg jó volt hallani felőlük és velük lenni egy kicsit. Hiányoztak már… Ők pedig arról kérdeztek, hogy jöttünk össze Hong Kival és hogyan érzem magam a CN Blue mellett.

- Ugye nem szereted őket jobban, mint minket? – biggyesztette le az alsó ajkát Jae Jin, mire felnevettem. Nehéz volt erre a kérdésre jó választ adni, ha nem akartam senkit sem megbántani.

- Nem ismerem őket még annyira, mint titeket… De egyformán szeretlek titeket! Ne tegyél már fel ilyen buta kérdést! - löktem meg a vállát a jobb oldalamon elhelyezkedő fiúnak. Éreztem, hogy Hong Ki egy pillanatra megfeszül mellettem. – Persze, téged szeretlek a legjobban – hajoltam oda hozzá és megpusziltam, mire elengedte a vállait és mosolyogva nézett vissza rám. Elég zavarba ejtő volt a többiek előtt megtenni, de nem akartam, hogy megsértődjön.

Ahogy közeledett a megbeszélt idő, egyre többen lettünk, természetesen mindenki odajött és üdvözölte a srácokat, nekem pedig bemutatkoztak. Több nagy név is volt köztük, mint például Lee Joon, Yung Jae In vagy épp a színésznő Park Shin Hye. Ő Hong Kival is jó barátságot ápolt, ezért mikor meglátott minket, rögtön hozzánk sietett.

- Ah, sziasztok! Rég találkoztunk! – ölelte meg Hong Kit, mire egy kicsit ideges lettem. Még ha csak barátok voltak, akkor is volt bennem valami ellenszenv az iránt, aki ölelgeti a barátomat. – Hát ő? – fordult felém.

- Hadd mutassam be neked a barátnőmet! – mosolygott Hong Ki és teljesen büszkének tűnt, amitől a szívem kihagyott egy ütemet. Annyira jó érzés volt, hogy így gondol rám, egy pillanatra el is érzékenyültem a tekintetétől.

- Örülök a találkozásnak! – hajoltam meg picit. – Park Min Hee vagyok.

- Én is – mosolygott az igen híres és persze gyönyörű színésznő. – Park Shin Hye vagyok. De mondd, hogy sikerült Hong Kinak behálóznia? – vonta össze a szemöldökét.

- Hé! – vágott teljesen sértődött arcot az említett, mire egyszerre nevettünk fel Shin Hye-vel.

- Mindenesetre örülök nektek, majd még beszélünk! – mosolygott, majd továbbállt.

- Tudod – fordultam Hong Kihoz. -, azon gondolkoztam, hogy ha megjelentünk egy ilyen helyen ketten…

- Az hivatalossá teszi-e a kapcsolatunk? – kérdezte, mire bólintottam. – Szerintem igen.

- Értem… - haraptam be az alsó ajkam.

- Miért? Nem szeretnéd? – pislogott kétségbeesetten.

- Nem arról van szó, csak nem egyszerű megszokni – birizgáltam a hajam.

- Nyugi – tette a kezét a vállamra. –, nem lesz semmi gond! – Csak bólintottam, mert mielőtt válaszolhattam volna, nyílt az ajtó és belépett az ünnepelt a bandatársaival. Bár, ahogy jobban megnéztem őket, Jung Shin nem volt köztük.

Kitörő taps fogadta Yong Hwat, aminek hatására félénk mosoly terült el az énekes arcán.

- Köszönöm – mondta, mikor elcsendesült a terem. -, hogy ennyien eljöttetek. Remélem, hogy jól fogjátok érezni magatokat! Fogyasszatok bátran, amennyi csak jólesik! Ezt az estét én állom – nevetett, mire kapott egy újabb tapsot és valaki elindította a zenét.

Az események ezután felgyorsultak, elsőnek is ittunk mind együtt Yong Hwa egészségére és ő pedig felvágta a tortát, majd adott azoknak, akik kértek belőle. Én most nem kívántam, ezért kihagytam. Majd fokozatosan kisebb csoportok alakultak ki, az emberek beszélgettek, ittak és volt olyan is, aki táncolt. Nagyon jó hangulat uralkodott, aminek az elfogyasztott alkoholmennyiség növekedése is lehetett az oka.

- Jó, hogy eljöttetek! – lépett hozzánk Yong Hwa, majd megölelgetett mindkettőnket. Egy ideig beszélgettünk vele és természetesen egy kört velünk is legurított. Biztos voltam benne, hogy ő a legrészegebb itt, hisz mindenki vele akart inni, de ez rendben is volt, őt ünnepeltük. Majd folytatta az körútját, mindenkihez odament köszönni.

Hong Ki folyamatosan hozta az italokat, ha kiürült a poharam, hiába szóltam rá. Nem terveztem nagyon lerészegedni, de őt ez nem igazán hatotta meg. Na, meg ellenállni sem tudtam neki, mindig meggyőzött, ahogy rám nézett azokkal az óriási, kiskutya szemeivel. Persze ennek meg is lett az eredménye, kezdtem lerészegedni.

Kilenc körül járhatott, mikor megjelent Jung Shin és valamiért már meg sem lepett, hogy nem egyedül jött. Az oldalán ott lógott a lány, akit előző nap láttam. Egyből Yong Hwahoz mentek, gondolom, bocsánatot kértek a késésért, de utána már nem figyeltem rájuk, hanem Jae Jinnel beszélgettünk. Nem akartam tudni, hogy mit csinálnak, egyszerűbbnek tartottam így, még ha feszített is valami különös érzés. Kezdtem félni, hogy részegen csinálok valami baromságot, mert ilyenkor az ember sok mindenre képes, amit megbánhat másnap.

Egyszer csak leállt a zene és felkérték Yong Hwat, hogy énekeljen, ő pedig készségesen előadott pár számot, köztük sajátot, de külföldi zenészekét is. Meglepődtem, hogy milyen jó az angol kiejtése. Persze, nagy éljenzést kapott mindig, mikor abbahagyta az aktuális dalt. Mikor megunta, odavonszolta Hong Kit maga mellé és együtt is énekeltek. Utánuk többen is előadtak, egy ilyen társaságban ez nem jelentett gondot. Persze én nem énekeltem, mert az én fahangom nem illett volna ide, még ha a legtöbb ember már elég részeg is volt ahhoz, hogy még nekem is tapsoljon.

Hong Ki valahogy elkeveredett mellőlem, lefoglalták, én pedig igazán nem akartam zavarni a társalgást, ezért leültem az egyik asztalhoz és elkezdtem iszogatni az egyik furcsa színű italból, bár nem tudtam volna meghatározni, hogy milyen íze van, vagy épp azt, hogy mi az.

- Csak nem leráztak? – hallottam meg magam mellől a hangot és érdeklődve fordultam oda. Az a lány állt ott megvető tekintettel méregetve engem, aki Jung Shinnel érkezett. Nagyon rövid, sőt túl rövid, vörös ruhát viselt, és a sminkje is erősebb volt véleményem szerint a kelleténél. Bár lehet, hogy ezt csak azért gondoltam így, mert nem volt túl szimpatikus. – Mondjuk, nem csodálom – sóhajtott, de az egész csak egy színjáték volt. Ez pontosan látszott a hangneméből és a vicsorgásából, amit akkor sem lehetett volna mosolynak eladni, ha nagyon igyekezett volna.

- Nem tudom, hogy mit akarsz, de nem érdekel – intettem le és fordultam vissza az italomhoz.

- Akkor is elmondom – ült le velem szemben. – Nem tudom, mit gondolsz magadról, de csak azért, mert sikerült elcsavarnod Hong Ki fejét, nem vagy több, mint egy utcai, kis fruska – köpte a szavakat felém. Próbáltam nem felidegesíteni magam, de nehéz volt figyelmen kívül hagyni a sértegetéseit. – Jobban tennéd, ha visszamennél a szánalmas kis életedbe és leszállnál Hong Kiról, ja, és Jung Shinről is.

- Mert mi lesz, ha nem? – vontam fel az egyik szemöldököm kérdőn.

- Jól figyelj ide – hajolt közelebb Seol Hyun. -, mert csak egyszer mondom el. Te nem vagy elég jó, hogy egy ilyen pasi akár csak rád nézzen. Illegetheted magad ilyen ruhában, de akkor is csak egy hulladék maradsz. Gondolj csak bele – nevetett fel. -, milyen nagy port fog kavarni a médiában, ha kiderül, hogy egy ilyen kis senkivel van együtt egy nagy sztár. Az emberek nevetni fognak rajtatok. Inkább most lépj le, mielőtt szégyenbe hozod! – csapott rá az asztalra és kiegyenesedett.

- Semmit sem tudsz rólam, nem tudom, mi jogon… - emelkedtem fel.

- Nos, azt tudom, hogy staffos voltál, most pedig a menedzser mellett vagy. Valószínűleg jól tudod széttenni a lábad. Ez lehet az oka annak is, hogy Hong Ki veled van… Ch! – Ez több volt a soknál! Már torkig voltam vele, és ha nem tartottam volna szem előtt Yong Hwát, akkor biztos, hogy nekimentem volna. De mivel nem akartam felfordulást csinálni, ezért erőt vettem magamon és vettem egy mély levegőt. Felállt ő is és még közelebb lépett, a kezében lévő pohár tartalmát egy hirtelen mozdulattal rám öntötte, mire hátráltam egy lépést. 

- Mégis mi a jó büdös… - szorítottam össze a fogam.

- Ez jár a magadfajtának – vont vállat és elsétált. Mivel eléggé a sarokban voltunk és a zene is hangos volt, ezért nem igazán terjedt el a többiekhez a hang. A sötét miatt pedig nem láthatták jól a jelenetet, de még így is többen felénk fordultak.

Már a sírás kerülgetett, mikor felmarkoltam a táskám és kirohantam a mosdóba. Végig kellett menni egy hosszú folyosón és annak a végén volt a női és férfi wc. Míg odaértem, próbáltam kontrollálni magam, de ahogy beléptem, elszakadt a cérna. A felkapcsolt villanynál jól láttam a ruhámon éktelenkedő foltot és az utat törő könnycseppek lemosták a sminkem is.

- A ruhám… - nyögtem ki. Nagyon drága lehetett, ez jól látszott, erre ez a kis senkiházi tönkretette. Annyira dühített, hogy nehéz volt visszafognom magam, hogy ne rúgjak vagy üssek bele valamibe, hogy levezessem a feszültségem. A bátyám jó szándékkal küldte és Hong Kinak is annyira tetszett, meg hát nekem is, nem ezt a sorsot érdemelte volna.

Elképzelni sem tudtam, hogy mit árthattam ennek a lánynak, hisz soha nem beszéltem vele egy percet sem. Két szalmaszálat sem tettem keresztbe, hogy így beszéljen velem. Meg akart alázni, ez tisztán látszott. De miért? Egyszerűen nem láttam ésszerű magyarázatot a dologra.

Próbáltam megnyugodni és összeszedni magam, de ez beletelt egy kis időbe. Sajnos mondott olyan dolgokat, amik engem is nyomasztottak egy ideje, mint például, hogy nem vagyok elég jó Hong Kihoz, ezért nem volt egyszerű továbblépnem. Hiába volt bennem nem kevés alkohol, most ez sem enyhített a helyzeten.

A kéztörlővel letörölgettem a ruhám és beálltam a szárító alá, hogy kevésbé legyen nedves az anyag. A sminkem pedig megpróbáltam rendbe hozni, ami valamennyire sikerült is. Bár az arcomról sugárzott a rosszkedv, igazán elrontotta ez a nőszemély az estémet. Nem tudtam, hogy vissza akarok-e menni még.

Már épp elhatároztam, hogy kimegyek, mikor nyílt az ajtó. Nagy szemekkel néztem az ott álló srácra és egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy mégis mi okból jött be a női mosdóba.

- Jung Shin… ez nem a férfi… - motyogtam. Annyit csak nem ivott, hogy nőnek képzelje magát, vagy valami hasonló.

- Tudom – bólintott és határozottan elindult felém. Nagyokat pislogva kezdtem el hátrálni, de egy idő után megállított a fal és elért hozzám. A tekintete nem volt tiszta, elhomályosította az alkohol.

- Mit akarsz? – kérdeztem teljesen kétségbeesve. Az egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, a másikkal pedig az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy egyenesen felnézzek rá. Túl közel volt, éreztem a leheletét a homlokomon, ahogy felém hajolt. Az arcom égett a zavartól.

- Elnézést akarok kérni előre! – suttogta.

- De miért? Előre? – dadogtam zavartan. Lehet, hogy én ittam túl sokat, de akkor sem találtam értelmet abban, amit mondott.

- Sajnálom! – mosolygott, majd hirtelen az ajkaimra hajolt. Vadul, szenvedélyesen, szinte már erőszakosan csókolt. Bármennyire is volt furcsa, szörnyen élveztem, ahogy aprókat harapott az alsó ajkamba és ahogy a falnak nyomott a nekem feszülő teste.

Amit csináltunk, az közel sem volt helyes, de nem tudtam ellökni magamtól. Ha valaki belépett volna, akkor igen nagy bajban lettünk volna több szempontból is, de ez csak még tovább fokozta az élvezetet. Bármennyire is undorodtam magamtól, hogy megcsalom Hong Kit, akkor sem voltam képes ellenállni Jung Shin csábításának. A szívem hevesebben már nem is verhetett volna és a mellkasomat szorító érzés hihetetlen méreteket öltött. Ekkor rájöttem arra, amit már korábban is bevallhattam volna magamnak, kedveltem őt. Nagyon kedveltem Jung Shint, talán jobban is, mint…

Lihegve néztünk egymásra, mikor elhúzódott tőlem. Már nem volt kiút, mert nem taszítottam el, így én is pont annyira voltam bűnös, akár ő. A tekintete már közel sem volt olyan homályos, mint korábban.

- Nagyon jól áll ez a ruha! – sóhajtotta. Végül elhúzódott teljesen és hátrébb lépett. Csak most néztem meg jobban magamnak, egyszerű fehér inget viselt és egy fekete nadrágot, mégis annyira szívdöglesztő volt. Egy ideig még állt egyhelyben, majd hátat fordítva elindult, de az ajtóban megtorpant és visszanézett rám. – Tévedtem, nem sajnálom – hagyott magamra.