5. fejezet

Untouchable – 5. fejezet

- Gyere, Min Hee, hazaviszlek – fogta meg a kezem Hong Ki, ezzel teljesen ledöbbentve, de közben végig Jung Shint nézte, aki felvont szemöldökkel, megrázva a fejét, felnevetett. Semmit sem értettem a helyzetből és az agyam csak arra tudott koncentrálni, hogy a srác a kezemet fogja.

Hong Ki húzni kezdett, én pedig az alsó ajkam beharapva néztem vissza Jung Shinre, akinek a szabad kezemmel integettem. Nem úgy tűnt, mintha tetszeni neki a helyzet, mivel csak egy biccentéssel válaszolt. Bármennyire is volt bűntudatom, hogy csak így ott hagyom, a szívem zakatolt és zavartan néztem Hong Kira. Kinyitotta előttem az ajtót és elengedte a kezem, amire fellélegeztem, mert már tényleg nagyon zavarban voltam miatta. Beszálltam, bekötöttem magam, a táskám pedig az ölembe vettem.

- Mi volt ez az egész? – kérdeztem rögtön, mikor elindultunk. Alapból dühös voltam rá, az pedig rátett még egy lapáttal, hogy így viselkedett a Jung Shinnal szemben, mikor annyira rendes volt az a srác és csak haza akart vinni. Egy baráti gesztus, semmi több. Bár valószínűbbnek tartottam, hogy nem miattam volt ez a feszültség közöttük, hisz ki vagyok én hozzájuk képest… Egy senki.

- Ne foglalkozz ezzel…- vont vállat, mintha nem is számítana, de volt valami különös él a hangnemében, ami nem erről árulkodott. Egészen úgy mondta, mintha neheztelne rám. Én tényleg nem csináltam semmit, ha pedig azért haragudott, hogy átkerültem más bandához, akkor az nevetséges, hisz nem én akartam ezt az egész áthelyezés dolgot.

- Miért is? – vontam fel a szemöldököm. Éreztem, ahogy felgyülemlik bennem minden és kitörni készül. - Tegnap egész nap hívogattalak, üzenetet is küldtem, kinyomtál és nem foglalkoztál velem, akkor most miért lett annyira fontos, hogy haza vigyél?! Ha semmit se számítok neked, akkor nem kell úgy csinálni, mintha barátok lennénk. Tegyél ki itt és most, és szállj ki az életemből… – a végére a kiabálásom lassan elhalkult. Elfogott az az érzés, hogy bárcsak meg se szólaltam volna, azon nyomban megbántam, hogy kimondtam ezeket a szavakat. Túl erősre sikerült a vége és nem is gondoltam komolyan. Nem akartam elveszteni őt, csak elöntött a keserűség, hogy egyáltalán nem keresett, de rá kellett jöjjek, hogy most az ő autójában ültem és igenis megkeresett. Szégyelltem magam és félve néztem fel rá, de elfogott a kétségbeesés, mikor megláttam a nyugodt arcát. Nem sokkal később lelassított és félreállt.

A szívem a torkomban dobogott, nem tudtam, hogy mit fog mondani, vagy hogy mit vár tőlem. Ki kéne szállnom? – tettem fel magamnak a kérdést. Vettem egy nagy levegőt és ismét felnéztem rá, egyenesen a szemébe, de azokban nem tükröződött semmiféle harag már.

- Ne haragudj, hogy nem válaszoltam a hívásaidra – hajtotta le a fejét és olyan halkan beszélt, hogy alig hallottam. – Ideges voltam, nem tudtam az egészet mire vélni. Bementem reggel és kerestelek, pont beszélni akartam veled, erre közölték, hogy mostantól nem velünk vagy. Annyira csalódott voltam, hogy nem tudtam, mit tegyek. Nem akarom, hogy eltűnj mellőlünk - nézett fel újra.

- Ne légy már buta! – böktem meg az orrát. – Áthelyeztek, és? – vontam meg most én a vállam. Bár engem is nagyon zavart az egész, de lelket akartam önteni belé, ha már ilyen rendes volt, hogy elnézte a kirohanásom. – Attól még ugyanúgy lehetünk együtt, járhatunk ebédelni meg ilyenek. Tudom, hogy nem az igazi, hisz elfoglaltak vagytok, de valamiképp megoldjuk, jó? – mosolyogtam rá, mire bólintott.

Úgy éreztem, hogy teljesen jogtalan volt az a feltételezésem, hogy nem számítok neki és hogy nem tart a barátjának. Csak attól a tudattól szorult el a szívem, hogy míg ő így nézett rám, az én szívem csak érte dobogott.

- Na, menjünk! – indította be a motort, majd visszakanyarodott a forgalomba.

Már nem voltunk messze a környékemtől, alig vártam, hogy hazaérjek, mert szörnyen álmos voltam. Nem akartam semmi mást, csak bezuhanni az ágyba és egész hétvégén aludni. Mikor megállt, kiszálltunk mindketten.

- Hát jó hétvégét! – szólalt meg némi csend után. – Sajnos, most nem érek rá, mert dolgoznom kell, tudod, az új számok, meg minden… - vakarta meg a tarkóját, mire bólintottam. Nem értettem, hogy miért szabadkozik, hisz pontosan tudtam, hogy mennyit dolgozik.

- Persze! Neked is jó hétvégét! Azért pihenj is, amennyit csak tudsz! – mosolyogtam, majd elindultam, de aztán eszembe jutott valami és visszafordultam. – Ne légy ilyen Jung Shinnel, kedves srác!

- Mert? Csak nem tetszik neked, hogy így véded? – vágott teljesen kétségbeesett arcot, amiről az egyik doramában alakított szerepe jutott eszembe, mikor Jeremy-t játszotta.

- Ne hülyéskedj már! – legyintettem, de azért fülig elvörösödtem. Persze, nem mondtam volna, hogy tetszik, de aranyos volt és igen helyes. – Hisz nem is ismerem… - és magamban még hozzátettem, hogy amúgy is te tetszel, te barom, de ezt neki nem mondhattam el. – Most már megyek! Szia! – integettem. Nem akartam megvárni a válaszát, mert tudtam, hogy nem igazán győztem meg a témát illetően.

Gyors léptekkel haladtam és közben azon gondolkodtam, mi folyik körülöttem. Kezdett igazán érdekes irányt venni az életem és nem voltam biztos abban, hogy nekem tetszik így. Annak nagyon örültem, hogy végül is sikerült Hong Kival megbeszélni a dolgokat és hogy minden rendben volt köztünk. Még ha csak barátként is, de része akartam lenni az életének, tudni akartam, mi van vele, bármennyire szánalmas dolog is ez. Epekedni egy olyan srác után, akit soha nem kapok meg, azt hiszem, sok lány csinál ilyet, nem én vagyok az egyetlen.

Azt is ki akartam deríteni, hogy miért ilyen Jung Shinnel, mert eddig nem tűnt fel, hogy különösképp feszültség lenne a két banda között. Annyiszor láttam már Yong Hwaval is beszélgetni, hogy nem igazán értettem, Jung Shinnel miért ilyen. Az pedig külön érdekes kérdés volt, hogy miért hitte azt, hogy tetszik nekem a srác, csak mert megvédtem. Abszolút badarság volt. Én csak adni akartam neki egy esélyt és a CN. Bluenak, olyan nagy dolog ez? Hisz még csak egy napja ismertem őket és ez semmire sem volt elég. Magam akartam véleményt alkotni róluk és reméltem, hogy velük is kialakulhat egy baráti kapcsolat, hisz az a munkám, hogy segítsem őket. De úgy éreztem, hogy csak megbékél majd Hong Ki is a dologgal és elfelejti ezt a baromságot.

Felértem végre a lakáshoz, kinyitottam az ajtót és lepakoltam. Levetettem a cipőm, ami szörnyen jól esett és nekiálltam átöltözni. Mikor végre kényelmes szerelés volt rajtam, akkor gyorsan csináltam egy szendvicset, főzni most nem igazán akaródzott, majd tévét néztem. Ma már csak lazítani akartam és minél hamarabb aludni. A vacsora után elmentem fürödni, rendbe szedtem az arcom, néha untam a sok krémet, de ha nem akartam, hogy csúnya legyen az arcbőröm, nem ártott.

Zuhanyzás után még tévéztem egy kicsit az ágyból, majd mikor kikapcsoltam, még mindig nem hagyott nyugton a téma a sötétben. Miért feltételezte rólam Hong Ki, hogy tetszik nekem Jung Shin, és miért vágott hozzá olyan fejet, mintha…

- Mintha féltékeny lenne – súgtam magam elé. Ez hülyeség volt, ki kellett vernem a fejemből, mert csak hamis vágyálmokat kergettem volna. Azt viszont be kellett vallanom, hogy némi igazság volt abban, amit mondott, még ha próbáltam is tagadni. Jobban átgondolva, mikor a próbateremben rám mosolygott, úgy érzetem, hogy ennél a pasinál nincs vonzóbb a világon. De ez még mindig csak azt jelentette, hogy vonzónak tartom, semmi többet, hisz semmit sem tudtam róla, nem is ismertem, így nehéz lett volna bármit is éreznem. Abba akartam hagyni a gondolkodást és elnapolni a kérdéseket, mert már így is olyan témákba nyúltam bele, amikbe nem kellett volna.

Még sokáig forgolódtam, hiába szerettem volna aludni, csak nem akart az álom jönni a szememre. Egy és kettő között nyomott el valamikor, de így is állandóan felriadtam hajnalban.

***

Kómásan keltem, és nagyot ásítva néztem fel a falon lévő órára. Negyed kilencet mutatott, ami nem is volt olyan késő, sőt, szívem szerint még aludtam volna, de ma el kell menni vásárolni és a hasam is korogni kezdett, jelezve, hogy éhes. Kimásztam az ágyból, majd bevetettem azt. Főztem egy kávét és csináltam reggelit, majd a rádiót hallgatva el is fogyasztottam azokat.

Ezek után elmentem és megfürödtem, fogat mostam, megfésülködtem és átöltöztem. Semmi kedvem nem volt sminket feltenni, így hagytam az egészet a fenébe. Ma egy fekete magasított derekú rövidnadrágot vettem fel és egy egyszerű kék pólót, a lábamra pedig tornacipőt húztam. Amióta a cégnél dolgoztam, legalábbis az elmúlt egy évben, már megengedhettem magamnak, hogy ruhákat vásároljak, így megnőtt a ruhatáram, amit az egyik legnagyobb áldásnak éreztem. Végre a saját ízlésem és stílusom szerint öltözködhettem, ami számomra sokat jelentett.

A válltáskámba bedobtam a pénztárcám és a mobilom, majd bezárva a lakást, nekiindultam. A belvárosba tartó buszra szálltam és az egyik bevásárlóközpontba igyekeztem. Itt szerettem a legjobban vásárolni, mert mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Előkotortam a bevárásló listát, majd megvettem mindent, ami szerepelt rajta, és mire végeztem, három szatyor lett tele. Nem szerettem cipekedni, de hét közben nem igazán jártam vásárolni, így ilyenkor meg kellett vennem a hétre a főzni valót, ételeket, és ha kifogyott valami, azt pótolni kellett. Nyüglődve sétáltam el a legközelebbi buszmegállóba és roskadtam le a padra. Már nagyon nyomták a kezem a táskák és alig vártam, hogy letehessem őket.

Ma is igazán meleg volt, így, mikor kicsit kifújtam magam, előszedtem az egyik üdítőt, amit vettem és ittam pár kortyot. Reméltem, hogy nem kell sokat várnom és jön egy busz, mert még főznöm is kellett ma és az idő már dél körül járt.

Azon gondolkodtam, hogy vajon a fiúk most mit csinálhatnak, ettek-e rendesen ma, rendben van-e minden velük. Néha anyáskodónak hívtak, de muszáj volt valakinek figyelni rájuk, ha már ők nem voltak hajlandóak rá. A CN. Blue tagjaira is elterelődtek a gondolataim. Nagyon örültem volna, ha jobban megismerhetem őket, mert még annyira keveset tudtam róluk, hogy az hihetetlen. Így elhatároztam, hogy megpróbálok összebarátkozni velük, vagy valami hasonló. Yong Hwa jutott eszembe és a szép virág, amit meglocsoltam indulás előtt, és csak remélni tudtam, hogy a hétvégén nem lesz baja. Az is megfordult a fejemben, hogy magammal hozom, de hát ez egy irodaavató ajándék volt, mégis csak az irodában a helye. Mindig csak a probléma… - sóhajtottam fel magamban.

Végre jött a buszom, és felküzdöttem magam, hogy végre hazafelé roboghassak. Nem sikerült ülőhelyet találnom, így külön élvezet volt a szatyrokkal megállni a rázkódó járművön. Alig vártam, hogy leszállhassak, mert alapból nem szerettem utazni, így meg még inkább menekültem volna. Csak hogy még jobb legyen a helyzet, a telefonom is csipogni kezdett, hogy üzenetet kaptam, de nem tudtam megnézni, mert akkor orra buktam volna, így meg kellett várnom, hogy haza érjek. Persze, nagyon furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet az, és hogy mit akar, ezért egyre türelmetlenebb voltam.

Mikor megálltunk a megfelelő helyen, mint akit ágyúból lőttek ki, szálltam le és álltam meg az egyik pad mellett. Még ha fülledt is volt a levegő, a buszhoz képest sokkal kellemesebb volt, ahol megszorult a zárt térben a levegő. Letettem a táskákat és előhalásztam a telefonom, majd érdeklődve oldottam fel a zárat. Jae Jin írt, elsőre meglepődtem, de aztán eszembe jutott, hogy megígérte, hogy majd küld üzeneteket.

Szia! Mi jót csinálsz? – állt az sms-ben. Gyorsan válaszoltam, majd elindultam haza, hogy minél hamarabb neki állhassak főzni, mert kezdtem megéhezni. Otthon bepakoltam mindent a megfelelő helyre, majd átöltöztem valami kényelmesebbe és felkötöttem a hajam.

Már egy ideje ramenra vágytam, magam se tudom, miért, ezért azt kezdtem el csinálni, közben pedig Jae Jinnel beszélgettünk. Ebéd után böngésztem kicsit az interneten, megnéztem az e-mailjeim, aztán pedig rákerestem a fiúkra. Tudtam, hogy sok hülyeség is lesz fent, de kíváncsi voltam, hogy milyen véleménnyel vannak a rajongók a CN. Blueról. Érdekes dolgokat olvastam és kaptam egy képet, hogy miként látják őket, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy ez mennyire tér el a valóságtól. Pár képet is megnéztem egyenként a tagokról, de úgyis, hogy mind együtt voltak. Nem is gondoltam, hogy Jung Shin ennyire szereti a divatot, és hogy szeret modellkedni, de azt mindenképpen megjegyeztem, hogy szerintem egyszerűbben sokkalta helyesebb. Na meg, hogy a hosszú haj nagyon jól állt neki! Ezek a gondolatok ráébresztettek, hogy talán nem kéne ezzel foglalkoznom, így inkább kikapcsoltam a gépet és elindítottam a tévét, majd különböző show-kat néztem.

Észre sem vettem, de rám esteledett és ideje volt elmenni fürdeni meg hasonlók. Miután végeztem, még megnéztem egy filmet, mert nem voltam álmos, de a felén elaludtam, mert fele olyan érdekes volt, mint azt elsőre hittem róla.

***

Mivel vasárnap volt, úgy gondoltam, megengedhetem magamnak, hogy lustálkodjak és nagyon sokáig csak feküdtem az ágyban, zenét hallgattam, néha-néha pedig magával ragadott az álom. Dél körül keltem fel és persze éreztem, hogy annyira azért nem tett jót ez a lustálkodás, így elhatároztam, hogy este elmegyek futni egyet. Megittam egy kávét és főztem valami egyszerűt. Ebéd után még ettem egy csokit, most valahogy édességre vágytam, majd megint elővettem a gépem.

Megint a fiúk után kutattam, majd találtam egy oldalt, ahol egy velük kapcsolatos történet futott, elsőnek úgy gondoltam, nem olvasok én ilyesmit, az elég furcsa lenne, de aztán nem bírtam magammal és nekiálltam. Repült az idő és észre sem vettem, de az egész délutánt ennek a sztorinak az olvasásával töltöttem és csak hat körül hagytam abba, mikor véget ért.

Kellett egy kis idő, mire felfogtam az egészet, annyira furcsa volt ezekről a srácokról ilyet olvasni. Persze voltak benne annyira abszurd jelenetek, amiket szerintem nem tettek volna meg, de alapjáraton megtetszett és persze én is azonosulni tudtam a főszereplővel és hirtelen nagyon vonzóvá vált a szememben Yong Hwa és Jong Hyun. De aztán megráztam a fejem és arra gondoltam, hogy ez nem a valóság, amúgy is, ha én közülük választanék, akkor… Elég volt mára ebből!

Kikapcsoltam a gépem, megkerestem az edzőruhám és elmentem futni a környékre, szerencsére így hét körül már nem volt olyan szörnyű hőség. Sikerült egy kicsit kiszellőztetni a fejem és elvonatkoztatni a történettől, a fiúktól. Komolyan nem akartam, hogy megtetsszen Jung Shin, elég volt a viszonzatlan, reménytelen szerelmem Hong Ki iránt.

Miután hazaértem, lefürödtem, megmostam a hajam és előkészültem holnapra, ruhát is raktam ki és bepakoltam. Ma nem írt Jae Jin, amit sajnálattal könyveltem el, de reméltem, hogy másnap majd beszélünk. Megvacsoráztam és tévéztem egy ideig. Ma hamarabb kellett lefeküdnöm, hisz a következő nap hétfő volt, így már kilenckor ágyban volt és hagytam, hogy magával ragadjon az álom.