14. fejezet

Untouchable - 14. fejezet

- Nem sajnálom! – ezekkel a szavakkal hagyott ott. Fel sem fogtam teljesen, hogy mit akar ezzel mondani. Ha nem lett volna elég az összezavarodott szívem, akkor ott volt még az a kis incidens Seol Hyunnal, ami szintén mély nyomokat hagyott bennem.

Tudtam, hogy nem tölthetem az éjszaka hátralévő részét a mosdóban, mégis nagyon nehezen vettem rá magam, hogy kimenjek. A lépteim bizonytalanok voltak és csak részben azért, mert megittam jó pár pohárral. A buli még javában folyt, mikor beléptem az ajtón és tanácstalanul körbenéztem. Azonnal az egyik asztalhoz mentem és lehúztam a legközelebb lévő pohár tartalmát, ami csípett rendesen. Persze, jól tudtam, hogy ez nem megoldás semmire sem, de el akartam felejteni, ami történt. Még ha a felejtés nem is mentett fel a bűn alól.

Egy kis friss levegő… Erre volt most szükségem, ezért elindultam kifelé. Szédültem kissé, ezért faltól falig közlekedtem, még szerencse, hogy nem buktam orra. A kinti levegő közel sem volt olyan felfrissítő, mint ahogy azt én elképzeltem, de jobb volt, mint bent. Nekidőltem az épület falának és próbáltam magam elé összpontosítani.

Hirtelen mellém lépett egy számomra ismeretlen férfi a homályból. Nem volt színész, se zenész, legalábbis még soha nem láttam. Mondjuk, az sem volt biztos, hogy a bulira jött.

- Ezt kóstold meg! – szólt hozzám közvetlen hangnemben és felém nyújtott egy poharat. Egy ideig vacilláltam, hogy mit tegyek, de végül elvettem és magamba döntöttem az italt. Nagyon sok íz keveredett benne és meg is köhögtetett egy picit. Valóban nagyon erős volt, hamarosan szédülni is kezdtem. Ekkor eszméltem fel, hogy milyen nagy baromságot csináltam, hisz egy ismeretlen pasitól fogadtam el italt, akár drog is lehetett benne. Még egy idióta sem csinálna ilyet, én mégis megtettem! A férfi közelebb lépett és a fülemhez hajolt, miközben átölelte a vállam. – Gyere velem… - súgta a fülembe. A fények összemosódtak a sötétséggel, egyre bizonytalanabbul tartottam magam.

Nem akartam elmenni ezzel az alakkal, de magával húzott és nem tudtam ellenkezni. Meg akartam szólalni, de a kiszáradt ajkaim nem nyíltak szóra.

Hirtelen álltunk meg és nem sokkal később egy másik férfi karjaiban találtam magam.

- Mégis mit akarsz a barátnőmtől? – kérdezte feszült hangon Jung Shin. Ha nem lett volna minden olyan homályos előttem, akkor szívesen megnéztem volna az arcát is, ahogy kiejti ezeket a szavakat. A szívem kihagyott egy ütemet, hisz a barátnőjének hívott. A férfi, akit szerettem, ezzel illetett, el sem tudtam hinni. De ami az adott pillanatban jobban foglalkoztatott, hogy mit reagál az idegen. Fújtatott egy nagyot és motyogva elsétált mellettünk.

- Lesz még alkalom... és akkor… - csupán ennyit vettem ki az összemosódó szavai közül, de ijedten néztem fel Jung Shinra. Akármennyire koncentráltam, nem tudtam kivenni az arcát, a fejem hátrafelé hanyatlott, közben szörnyen zúgott a fülem.

- Én… nem… én… - suttogtam, majd zuhanni kezdtem.

***

Villámcsapásszerűen ért a reggel, a szemeim hirtelen nyíltak ki. Beletellett egy kis időbe, míg felfogtam, hogy egy ágyban fekszem. Vettem egy nagy levegőt, majd körülnéztem. A szám szinte porzott, ölni tudtam volna egy pohár vízért. Időközönként szúró fájdalom hasított bele a fejembe.

Próbáltam rájönni, hol lehetek, de nem igazán sikerült. Nem otthon és nem kórházban, ebben biztos voltam, de tovább nem jutottam. A berendezés semmiről sem árulkodott, semmiféle személyes tárgy nem volt a helyiségben. Bármennyire is erőlködtem, nem tudtam visszaemlékezni az előző estére, mintha köd lepte volna be az egészet. Valami történhetett, hisz ennyire soha nem ütöttem még ki magam. Csak egyre több kérdés lett, ahogy törtem a fejem, mégsem tudtam egyikre sem választ adni.

Feltornáztam magam ülő helyzetbe, amitől megszédültem, ezért vártam egy kicsit, mielőtt lelöktem magamról a takarót és kimásztam az ágyból. Egy bő nadrágot és pólót viseltem, amik egyértelműen nem az enyémek voltak. A lépteim nehézkésre és bizonytalanra sikerültek, de végül elkászálódtam az ajtóig. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt a kilincsre csúsztattam volna a kezem, majd kinyitottam volna.

Hangok ütötték meg a fülem, valószínűleg a tévé szólt. A folyosó, ahová kilyukadtam, szintén ismeretlen volt számomra, ezért folytattam a felderítést. Volt pár ajtó a baloldalon, de én valami nappalifélét kerestem és leginkább a tulajdonosát ennek a helynek. A folyosó két irányban folytatódott, de jobbra fordultam. Az ablakokon kellemes napfény szűrődött be, de túl magasan voltak ahhoz, hogy kinézhessek rajtuk. A folyosó egy nagy lépcsőbe torkollott, ami egy nagyon elegáns nappaliba vezetett.

Óvatosan sétáltam le, fogva a korlátot, nehogy megbotoljak, mert nem sok erő volt még bennem. Nagy szemmel néztem körül, minden annyira gyönyörű volt itt, a festmények, a bútorok, egyszerűen lenyűgözött az egész.

- Mit keres itt, kisasszony? – hallottam meg a hátam mögül és amilyen gyorsan csak tudtam, megfordultam. Nagyokat pislogva néztem a szolgálólányt, aki kétségbeesett arckifejezéssel meredt rám. – Magának még feküdni kéne! Az elnök nagyon mérges lesz, ha meg tudja, hogy…

- Hol vagyok? – nyögtem ki nagy nehezen.

- Nem tudja? Az még is, hogy lehet…? - motyogta. – Mindegy is, üljön le, kérem! Mindjárt szólok az elnök úrnak! – csak bólintottam, majd az egyik kényelmesnek tűnő fotelben foglaltam helyet.

Míg várakoztam volt időm jól körbenézni, tényleg annyira otthonos volt ez a hely és irigykedtem arra, aki megengedhette magának, hogy ilyen helyen éljen.

- Még feküdnöd kéne, Min Hee! – hallottam meg az ismerős, rosszalló hangot. Egy halvány mosollyal fordultam a lépcsőn lefelé igyekvő bátyám felé. Szóval ez az ő háza, nyugodtam meg. – Jobban vagy már? – ért mellém, mire felemelkedtem. A homlokomra tette a kezét, majd egy kis idő után, megnyugodva bólintott. – Nincs lázad, hála az égnek.

- Annyi kérdésem van… - sóhajtottam. -, de jól esne valami innivaló.

- Persze, mindjárt kapsz. Ha Rin! – szólt ki, mire a szolgáló lány eltűnt pár pillanatra, majd megjelent egy pohár vízzel a kezében[E1] . Mint aki az utóbbi napjait a sivatagban töltötte, úgy ittam a frissítő folyadékot. Semmi más nem eshetett volna olyan jól most, mint ez. Aztán leültünk vissza szemben a bátyámmal, mikor pedig a lány kiment, feltettem az első kérdésem.

- Mit történt? Arra emlékszem, hogy elmentem bulizni, egy ideig meg is vannak nagyjából az események, de egy ponttól kezdve egyszerűen semmire sem emlékszem.

- Hogy pontosan mi történt, azt én sem tudom - kezdett bele. – Olyan éjfél-egy óra tájt értesítést kaptam, hogy összeestél. Valami ismeretlen italt adtak neked és attól lettél rosszul. Természetesen rögtön érted mentem és kihívtam a személyi orvosom, aki megvizsgált. Azt mondta, valamiféle drog lehetett az italodban, de most is elemzik a vett mintákat és azonnal értesít, ha van eredmény. A fiú, aki ott volt veled, azt mondta, hogy egy magas, fekete hajú férfi környékezett meg, aki nem volt a társaság része, de ennél pontosabb leírást ő sem tudott adni. Egyébként azóta hívott is, hogy érdeklődjön rólad. Csak nem ő az udvarlód?

- Hong Ki? – kérdeztem halkan. Még nem tudtam teljesen feldolgozni, amit mondott. Hogy keveredtem én ilyesmibe? Mi okból ittam abból a pohárból és miért pont engem szúrt ki az az alak? Valószínűleg ez okozta, hogy nem emlékeztem semmire se szinte.

- Nem – rázta meg a fejét, mire nagyokat pislogva néztem rá. Akkor…? – Úgy mutatkozott be, hogy Lee Jung Shin – a név hallatára akaratlanul is megborzongtam. –, de most nem is ez a lényeg. Jobban kell vigyáznod magadra! Nem engedhetem meg, hogy még egy ilyen történjen, ezért úgy döntöttem, hogy ide kell költöznöd. Nem kell foglalkoznod a cuccaiddal, majd az embereim elhoznak mindent és persze, ha bármire szükséged van, szólj! Én nem tudlak elkísérni vásárolni, de majd valamelyik titkárom megteszi ezt. Rendben? – csak bólintottam.

Kicsit túlzásnak véltem ezt az egészet, hisz ilyen bárkivel megeshetett, de most valamiért ez biztonságérzetet adott, ezért nem ellenkeztem.

- Munkába is elvisznek majd, egyszerűbb lesz, mint buszozni. Most mennem kell – állt fel hirtelen. -, de vacsoránál találkozunk. Addig pedig, kérlek, pihenj! Ha Rin, gyere, kísérd fel!

- Igenis! - jelent meg az előbbi lány és karon fogva vezetni kezdett. Mondani sem volt időm semmit, bár annyira gyengének éreztem magam, hogy inkább csak beletörődtem a helyzetbe.

Az ágyban még sokáig gondolkodtam, próbáltam feldolgozni az új információkat és megérteni a bátyám reakcióját. Elhiszem, hogy aggódik, de valami nem volt teljesen rendben, ebben biztos voltam. Mintha féltett volna valamitől… Bár már elvesztett egyszer, ezért az is benne volt a pakliban, hogy csak nem akarja, hogy újra megtörténjen.

Jung Shinen is elmélkedtem egy ideig. Mit keresett ő mellettem, mikor ez történt? Azt mondta a bátyám, hogy érdeklődött is, hogy mi van velem. Ez mind szép és jó volt, de mi volt Hong Kival? Ő nem keresett egyszer sem? Vagy talán nem tudja, mi történt? Elhatároztam, hogy egy kis pihenés után valamiképp felhívom. Ezért is akartam volna visszakapni a saját telefonom, hisz abban volt a száma, de anélkül nem igazán tudtam értesíteni.

Mikor már elviselhetetlennek éreztem a gondolatokat, lehunytam a szemem és hagytam, hogy elnyeljen az álom, aminek nem volt nehéz dolga.

***

Jó pár órát aludhattam, de mikor kinyitottam a szemem, már sokkal jobban éreztem magam. Az ágyból kiszállás művelete is sokkal könnyebben ment, sőt, míg a lépcsőn sétáltam lefelé a gyomrom is korogni kezdett.

Nem volt nehéz szerencsére megtalálnom az ebédlőt, csak az orrom után kellett mennem. Ahogy beléptem, szinte tátva maradt a szám. Egy óriási, körülbelül 12 személyes asztal végén volt megterítve két személyre, de hihetetlen mennyiségű étellel. A gyomrom szinte rögtön összeszorult és ételért kiáltott. Közelebb mentem és leültem az egyik székre. Nem mertem hozzányúlni semmihez és csak reménykedni tudtam, hogy nemsokára megérkezik a bátyám. Nagyon nehéz volt visszafognom magam.

- Kisasszony, hát itt van! Tessék csak enni, mielőtt kihűl! – lépett be egy idősebb nő.

- De Ahjumma, a bátyám…

- Ő nemrég hazaszólt, hogy késni fog, szóval nyugodtan fogjon bele! Ha rá várna, talán itt őszülne meg.

- Akkor… - bólintottam és elkezdtem szedni magamnak. – Ahjumma! – fordultam a szolgáló felé hirtelen. – Kérem, egyen velem!

- Oh, miket nem mond, kisasszony! Azt nem lehet! – rázta hevesen a fejét.

- Dehogynem! – próbáltam meggyőzően mosolyogni rá. – Kérem! Nem szeretek egyedül enni. Nem fog híre menni és amúgy is megvédem, csak kérem egyen velem!

- De csak mert ennyire szeretné… - foglalt helyet félénken.

Hosszasan beszélgettünk vacsora közben, kifaggattam a bátyám szokásairól. Kérdeztem a szüleinkről is, hogy milyenek voltak, mert időközben kiderült, hogy nem sokkal azután került ide, hogy én eltűntem.

- Hát ez nagyon finom volt, Ahjumma! – mosolyogtam rá. Valóban jól laktam, nagyon rég ettem már ilyen finom, házi kosztot. – De mondja csak, nem tudja, hogy a holmim hová tették? Szeretném megkapni a telefonom.

- De! Menjen nyugodtan fel a szobába és felviszem Önnek – pattant fel rögtön.

- Köszönöm – hajtottam meg picit a fejem és elindultam vissza. Hihetetlen jó érzés volt jóllakottnak lenni, bár nem mondtam volna, hogy teljesen rendbe jöttem. Felmásztam az emeletre és egy kis szerencsétlenkedés után megtaláltam a szobát.

Nem kellett sokat várnom és megjelent a szolgáló a táskámmal, amit magammal vittem a bulira.

- Köszönöm! - könnyebbültem meg, hogy végre a kezemben tarthatom a mobilom.

- A fürdő az első ajtó balra, a mosdó pedig a második – mosolygott rám. – Akkor én megyek, kisasszony! – hajolt meg és magamra hagyott.

Izgulva halásztam elő a telefonom és oldottam fel a zárat. Mikor megláttam a nem fogadott hívás ikonját, rögtön hevesen kezdett verni a szívem, de ahogy megláttam a listát, nagyon meglepődtem. Volt nyolc hívás Jung Shintól, egy Yong Hwatól és egy Jae Jintől, de semmi több. Hong Ki neve még csak véletlenül sem szerepelt a listán. Nem tudtam, hogy mi oka lehetett. Megijedtem, hogy talán vele is történt valami és azért nem hívott, ezért remegő kézzel tárcsáztam.

Hosszasan csöngött, de nem vette fel. Megpróbáltam újra, de megint nem reagált. A harmadik hívásom kinyomta és ekkor még jobban kétségbeestem, hogy vajon mi lehet vele. A negyedik hívásom hamar válaszra talált.

- Hagyj békén! – szólt bele éles hangnemben és újból kinyomta a telefont. Tágra nyílt szemekkel néztem magam elé. Ez azt jelentette, hogy direkt nem keresett, nem volt rám kíváncsi. Mi történhetett azon az estén? Tettem volna valamit, ami miatt ennyire megutált? Elképzelni sem tudtam.

Gyorsan tárcsáztam Jung Shint, mert úgy éreztem, hogy csak tőle kaphatok válaszokat.

- Min Hee? – vette fel szinte azonnal. Kicsit fájt, hogy ezt a reakciót Hong Kitól kellett volna megkapnom, viszont nagyon jólesett, hogy Jung Shin ennyire aggódott értem.

- Én vagyok az, igen. Mondd, mi történt tegnap? Hong Ki nem hajlandó beszélni velem és…

 - Mindenekelőtt azt mondd meg, hogy vagy! – vágott a szavamba.

- Jól – nyögtem.

- Figyelj, senki nem tudja, hogy mi történt veled az este rajtam kívül, ezért nem is kerestek. Jobbnak láttuk így a bátyáddal. Az, hogy Hong Ki miért ilyen… Hah… - sóhajtott bele a telefonba és némi szünetet tartott. – Holnap találkozzunk azon a helyen, ahol leveseztünk és mindent elmondok. Addig pihenj! – tette le.

Meredten bámultam egy ideig magam elé, nem értettem, hogy miért nem mondta el most a dolgot, de balsejtelmem volt. Nem akartam találgatni, fáradt voltam hozzá és bármennyire is gyötört a kíváncsiság, erőt vettem magamon és inkább elmentem fürödni. Általában szerettem sokáig áztatni magam, de most csak gyorsan előkészültem az alváshoz.

Nehezen hunytam le a szemem és az idegesség miatt nem volt könnyű elszundítani, nagyon vártam a holnapot. Választ akartam kapni a kérdéseimre minél hamarabb.