2017. szeptember 1., péntek

13. fejezet


Untouchable - 13. fejezet

- Valóban kedvelsz engem? – tettem fel a kérdést, ami egy ideje érlelődött bennem. Még ha csókolt is, ölelt is, mindig ott volt bennem, hogy nem vagyok elég jó neki. Ezért hát, remegő szívvel vártam a válaszát…
- Min Hee – húzott fel magához és egyenesen a szemembe nézett. –, én… - de mielőtt befejezhette volna, kinyílt az ajtó és besétált az a négy srác, akit mostanában annyira hiányoltam.
- Oh, csak nem megzavartunk valamit? – kérdezte nagy vigyorral az arcán Jae Jin.
- Nem – sóhajtott fel Hong Ki és egy kicsit távolabb lépett tőlem, de a derekamon hagyta a kezét. Apró gesztus volt, mégis jólesett, ha már a válaszát nem hallhattam.
- Hogy-hogy ilyen hamar itt vagytok? Még nincs itt senki – kérdeztem.
- Ti itt vagytok, szóval az, hogy nincs itt senki, nem korrekt.– vont vállat Jong Hoon, mire összeszűkített szemekkel néztem rá.
- Te soha nem változol, ugye?
- Na, tudod, hogy szeretek csipkelődni – vigyorgott, mire legyintettem. Mindig volt valami megjegyzése számomra, de egészen megfeledkeztem erről, ahogyan elkerültem a csapattól.
- Jó titeket látni! – sóhajtottam végül és odamentem, hogy megöleljek sorban mindenkit. Jong Hoon még kapott egy csúnya pillantást is tőlem, de azért végül őt is megszorongattam.
A nagy asztal mellett álltunk meg, mert a kis asztaloknál nem fértünk volna el mind, majd elkezdtünk beszélgetni. Megkértem őket, hogy meséljék el, miként telnek a napjaik nélkülem. Tényleg jó volt hallani felőlük és velük lenni egy kicsit. Hiányoztak már… Ők pedig arról kérdeztek, hogy jöttünk össze Hong Kival és hogyan érzem magam a CN Blue mellett.
- Ugye nem szereted őket jobban, mint minket? – biggyesztette le az alsó ajkát Jae Jin, mire felnevettem. Nehéz volt erre a kérdésre jó választ adni, ha nem akartam senkit sem megbántani.
- Nem ismerem őket még annyira, mint titeket… De egyformán szeretlek titeket! Ne tegyél már fel ilyen buta kérdést! - löktem meg a vállát a jobb oldalamon elhelyezkedő fiúnak. Éreztem, hogy Hong Ki egy pillanatra megfeszül mellettem. – Persze, téged szeretlek a legjobban – hajoltam oda hozzá és megpusziltam, mire elengedte a vállait és mosolyogva nézett vissza rám. Elég zavarba ejtő volt a többiek előtt megtenni, de nem akartam, hogy megsértődjön.
Ahogy közeledett a megbeszélt idő, egyre többen lettünk, természetesen mindenki odajött és üdvözölte a srácokat, nekem pedig bemutatkoztak. Több nagy név is volt köztük, mint például Lee Joon, Yung Jae In vagy épp a színésznő Park Shin Hye. Ő Hong Kival is jó barátságot ápolt, ezért mikor meglátott minket, rögtön hozzánk sietett.
- Ah, sziasztok! Rég találkoztunk! – ölelte meg Hong Kit, mire egy kicsit ideges lettem. Még ha csak barátok voltak, akkor is volt bennem valami ellenszenv az iránt, aki ölelgeti a barátomat. – Hát ő? – fordult felém.
- Hadd mutassam be neked a barátnőmet! – mosolygott Hong Ki és teljesen büszkének tűnt, amitől a szívem kihagyott egy ütemet. Annyira jó érzés volt, hogy így gondol rám, egy pillanatra el is érzékenyültem a tekintetétől.
- Örülök a találkozásnak! – hajoltam meg picit. – Park Min Hee vagyok.
- Én is – mosolygott az igen híres és persze gyönyörű színésznő. – Park Shin Hye vagyok. De mondd, hogy sikerült Hong Kinak behálóznia? – vonta össze a szemöldökét.
- Hé! – vágott teljesen sértődött arcot az említett, mire egyszerre nevettünk fel Shin Hye-vel.
- Mindenesetre örülök nektek, majd még beszélünk! – mosolygott, majd továbbállt.
- Tudod – fordultam Hong Kihoz. -, azon gondolkoztam, hogy ha megjelentünk egy ilyen helyen ketten…
- Az hivatalossá teszi-e a kapcsolatunk? – kérdezte, mire bólintottam. – Szerintem igen.
- Értem… - haraptam be az alsó ajkam.
- Miért? Nem szeretnéd? – pislogott kétségbeesetten.
- Nem arról van szó, csak nem egyszerű megszokni – birizgáltam a hajam.
- Nyugi – tette a kezét a vállamra. –, nem lesz semmi gond! – Csak bólintottam, mert mielőtt válaszolhattam volna, nyílt az ajtó és belépett az ünnepelt a bandatársaival. Bár, ahogy jobban megnéztem őket, Jung Shin nem volt köztük.
Kitörő taps fogadta Yong Hwat, aminek hatására félénk mosoly terült el az énekes arcán.
- Köszönöm – mondta, mikor elcsendesült a terem. -, hogy ennyien eljöttetek. Remélem, hogy jól fogjátok érezni magatokat! Fogyasszatok bátran, amennyi csak jólesik! Ezt az estét én állom – nevetett, mire kapott egy újabb tapsot és valaki elindította a zenét.
Az események ezután felgyorsultak, elsőnek is ittunk mind együtt Yong Hwa egészségére és ő pedig felvágta a tortát, majd adott azoknak, akik kértek belőle. Én most nem kívántam, ezért kihagytam. Majd fokozatosan kisebb csoportok alakultak ki, az emberek beszélgettek, ittak és volt olyan is, aki táncolt. Nagyon jó hangulat uralkodott, aminek az elfogyasztott alkoholmennyiség növekedése is lehetett az oka.
- Jó, hogy eljöttetek! – lépett hozzánk Yong Hwa, majd megölelgetett mindkettőnket. Egy ideig beszélgettünk vele és természetesen egy kört velünk is legurított. Biztos voltam benne, hogy ő a legrészegebb itt, hisz mindenki vele akart inni, de ez rendben is volt, őt ünnepeltük. Majd folytatta az körútját, mindenkihez odament köszönni.
Hong Ki folyamatosan hozta az italokat, ha kiürült a poharam, hiába szóltam rá. Nem terveztem nagyon lerészegedni, de őt ez nem igazán hatotta meg. Na, meg ellenállni sem tudtam neki, mindig meggyőzött, ahogy rám nézett azokkal az óriási, kiskutya szemeivel. Persze ennek meg is lett az eredménye, kezdtem lerészegedni.
Kilenc körül járhatott, mikor megjelent Jung Shin és valamiért már meg sem lepett, hogy nem egyedül jött. Az oldalán ott lógott a lány, akit előző nap láttam. Egyből Yong Hwahoz mentek, gondolom, bocsánatot kértek a késésért, de utána már nem figyeltem rájuk, hanem Jae Jinnel beszélgettünk. Nem akartam tudni, hogy mit csinálnak, egyszerűbbnek tartottam így, még ha feszített is valami különös érzés. Kezdtem félni, hogy részegen csinálok valami baromságot, mert ilyenkor az ember sok mindenre képes, amit megbánhat másnap.
Egyszer csak leállt a zene és felkérték Yong Hwat, hogy énekeljen, ő pedig készségesen előadott pár számot, köztük sajátot, de külföldi zenészekét is. Meglepődtem, hogy milyen jó az angol kiejtése. Persze, nagy éljenzést kapott mindig, mikor abbahagyta az aktuális dalt. Mikor megunta, odavonszolta Hong Kit maga mellé és együtt is énekeltek. Utánuk többen is előadtak, egy ilyen társaságban ez nem jelentett gondot. Persze én nem énekeltem, mert az én fahangom nem illett volna ide, még ha a legtöbb ember már elég részeg is volt ahhoz, hogy még nekem is tapsoljon.
Hong Ki valahogy elkeveredett mellőlem, lefoglalták, én pedig igazán nem akartam zavarni a társalgást, ezért leültem az egyik asztalhoz és elkezdtem iszogatni az egyik furcsa színű italból, bár nem tudtam volna meghatározni, hogy milyen íze van, vagy épp azt, hogy mi az.
- Csak nem leráztak? – hallottam meg magam mellől a hangot és érdeklődve fordultam oda. Az a lány állt ott megvető tekintettel méregetve engem, aki Jung Shinnel érkezett. Nagyon rövid, sőt túl rövid, vörös ruhát viselt, és a sminkje is erősebb volt véleményem szerint a kelleténél. Bár lehet, hogy ezt csak azért gondoltam így, mert nem volt túl szimpatikus. – Mondjuk, nem csodálom – sóhajtott, de az egész csak egy színjáték volt. Ez pontosan látszott a hangneméből és a vicsorgásából, amit akkor sem lehetett volna mosolynak eladni, ha nagyon igyekezett volna.
- Nem tudom, hogy mit akarsz, de nem érdekel – intettem le és fordultam vissza az italomhoz.
- Akkor is elmondom – ült le velem szemben. – Nem tudom, mit gondolsz magadról, de csak azért, mert sikerült elcsavarnod Hong Ki fejét, nem vagy több, mint egy utcai, kis fruska – köpte a szavakat felém. Próbáltam nem felidegesíteni magam, de nehéz volt figyelmen kívül hagyni a sértegetéseit. – Jobban tennéd, ha visszamennél a szánalmas kis életedbe és leszállnál Hong Kiról, ja, és Jung Shinről is.
- Mert mi lesz, ha nem? – vontam fel az egyik szemöldököm kérdőn.
- Jól figyelj ide – hajolt közelebb Seol Hyun. -, mert csak egyszer mondom el. Te nem vagy elég jó, hogy egy ilyen pasi akár csak rád nézzen. Illegetheted magad ilyen ruhában, de akkor is csak egy hulladék maradsz. Gondolj csak bele – nevetett fel. -, milyen nagy port fog kavarni a médiában, ha kiderül, hogy egy ilyen kis senkivel van együtt egy nagy sztár. Az emberek nevetni fognak rajtatok. Inkább most lépj le, mielőtt szégyenbe hozod! – csapott rá az asztalra és kiegyenesedett.
- Semmit sem tudsz rólam, nem tudom, mi jogon… - emelkedtem fel.
- Mégis mi a jó büdös… - szorítottam össze a fogam.
- Ez jár a magadfajtának – vont vállat és elsétált. Mivel eléggé a sarokban voltunk és a zene is hangos volt, ezért nem igazán terjedt el a többiekhez a hang. A sötét miatt pedig nem láthatták jól a jelenetet, de még így is többen felénk fordultak.
Már a sírás kerülgetett, mikor felmarkoltam a táskám és kirohantam a mosdóba. Végig kellett menni egy hosszú folyosón és annak a végén volt a női és férfi wc. Míg odaértem, próbáltam kontrollálni magam, de ahogy beléptem, elszakadt a cérna. A felkapcsolt villanynál jól láttam a ruhámon éktelenkedő foltot és az utat törő könnycseppek lemosták a sminkem is.
- A ruhám… - nyögtem ki. Nagyon drága lehetett, ez jól látszott, erre ez a kis senkiházi tönkretette. Annyira dühített, hogy nehéz volt visszafognom magam, hogy ne rúgjak vagy üssek bele valamibe, hogy levezessem a feszültségem. A bátyám jó szándékkal küldte és Hong Kinak is annyira tetszett, meg hát nekem is, nem ezt a sorsot érdemelte volna.
Elképzelni sem tudtam, hogy mit árthattam ennek a lánynak, hisz soha nem beszéltem vele egy percet sem. Két szalmaszálat sem tettem keresztbe, hogy így beszéljen velem. Meg akart alázni, ez tisztán látszott. De miért? Egyszerűen nem láttam ésszerű magyarázatot a dologra.
Próbáltam megnyugodni és összeszedni magam, de ez beletelt egy kis időbe. Sajnos mondott olyan dolgokat, amik engem is nyomasztottak egy ideje, mint például, hogy nem vagyok elég jó Hong Kihoz, ezért nem volt egyszerű továbblépnem. Hiába volt bennem nem kevés alkohol, most ez sem enyhített a helyzeten.
A kéztörlővel letörölgettem a ruhám és beálltam a szárító alá, hogy kevésbé legyen nedves az anyag. A sminkem pedig megpróbáltam rendbe hozni, ami valamennyire sikerült is. Bár az arcomról sugárzott a rosszkedv, igazán elrontotta ez a nőszemély az estémet. Nem tudtam, hogy vissza akarok-e menni még.
Már épp elhatároztam, hogy kimegyek, mikor nyílt az ajtó. Nagy szemekkel néztem az ott álló srácra és egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy mégis mi okból jött be a női mosdóba.
- Jung Shin… ez nem a férfi… - motyogtam. Annyit csak nem ivott, hogy nőnek képzelje magát, vagy valami hasonló.
- Tudom – bólintott és határozottan elindult felém. Nagyokat pislogva kezdtem el hátrálni, de egy idő után megállított a fal és elért hozzám. A tekintete nem volt tiszta, elhomályosította az alkohol.
- Mit akarsz? – kérdeztem teljesen kétségbeesve. Az egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, a másikkal pedig az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy egyenesen felnézzek rá. Túl közel volt, éreztem a leheletét a homlokomon, ahogy felém hajolt. Az arcom égett a zavartól.
- Elnézést akarok kérni előre! – suttogta.
- De miért? Előre? – dadogtam zavartan. Lehet, hogy én ittam túl sokat, de akkor sem találtam értelmet abban, amit mondott.
- Sajnálom! – mosolygott, majd hirtelen az ajkaimra hajolt. Vadul, szenvedélyesen, szinte már erőszakosan csókolt. Bármennyire is volt furcsa, szörnyen élveztem, ahogy aprókat harapott az alsó ajkamba és ahogy a falnak nyomott a nekem feszülő teste.
Amit csináltunk, az közel sem volt helyes, de nem tudtam ellökni magamtól. Ha valaki belépett volna, akkor igen nagy bajban lettünk volna több szempontból is, de ez csak még tovább fokozta az élvezetet. Bármennyire is undorodtam magamtól, hogy megcsalom Hong Kit, akkor sem voltam képes ellenállni Jung Shin csábításának. A szívem hevesebben már nem is verhetett volna és a mellkasomat szorító érzés hihetetlen méreteket öltött. Ekkor rájöttem arra, amit már korábban is bevallhattam volna magamnak, kedveltem őt. Nagyon kedveltem Jung Shint, talán jobban is, mint…
Lihegve néztünk egymásra, mikor elhúzódott tőlem. Már nem volt kiút, mert nem taszítottam el, így én is pont annyira voltam bűnös, akár ő. A tekintete már közel sem volt olyan homályos, mint korábban.
- Nagyon jól áll ez a ruha! – sóhajtotta. Végül elhúzódott teljesen és hátrébb lépett. Csak most néztem meg jobban magamnak, egyszerű fehér inget viselt és egy fekete nadrágot, mégis annyira szívdöglesztő volt. Egy ideig még állt egyhelyben, majd hátat fordítva elindult, de az ajtóban megtorpant és visszanézett rám. – Tévedtem, nem sajnálom – hagyott magamra. 

2 megjegyzés: